Olyan sok helyen hallani mostanában: önismeret nélkül nem lehet élni és boldogulni.
De mit jelent ez a kifejezés?
A válasz sokszor nehezen megfogalmazható egyetlen mondatban.
Amikor van egy képem a világról, magamról, vagy épp magamról a világban az már az önismeret? Bizonyos értelemben igen. Az önismeretnek ez is egy rétege. Aki ezzel a képpel rendben van, és boldogan éli világát így, az egy szerencsés ember, és (talán) nincs dolga.
De mi történik, ha mégsem?
A fejünkben számos kép és gondolat él arról, milyen a világ és milyennek „kéne” lennie. Olyan ez, mint egy hozzánk nőtt szemüveg, amin keresztül látjuk magunkat, a környezetünket, és ez alapján gondolkodunk, cselekszünk.
Időről időre feljönnek bennünk érzések, amikről vagy tudatosak vagyunk vagy nem, de az esetek legtöbb részében inkább az utóbbi.
Sokszor vágyjuk a változást, a biztonságot, az elfogadást, úgy, ahogy és amilyenek vagyunk, miközben gyakran tapasztaljuk, hogy éppen mi vagyunk azok, akik saját magunkra mondunk nemet. (Mert a magunkra mondott nemet könnyebb átélni, mintha ezt más mondja rólunk…)
Honnan jön ez? Mért van az, hogy bizonyos élethelyzetek ismétlődnek az életünkben? Például MINDIG megcsal a párunk, MINDIG elhagynak, nekem SOSEM sikerül, és sorolhatnám.
Vagy épp az ellenkezője (bár ez a ritkább), nekem MINDIG a legjobb állás/kedves/autó stb. kell, jut.
És ha kellő bátorságunk van ahhoz, hogy elkezdjünk kutatni a válaszok után, elindulhatunk a saját boldogságunk útján.
Ahogy haladunk, eleinte elég a fejünkben lennünk. Elolvasni egy-két (vagy akár több száz) könyvet is, s felfedezni, hogy nem vagyunk egyedül.
Észrevesszük, hogy a „világlátó szemüveg”, ami hozzánk nőtt az évek alatt, tisztítható.
Van egy pont, amikor érdemes a tettek mezejére lépni. Amikor az „ezt tudom” (a fejemben, a gondolataimban) már nem elég. Tenni akarok magamért, a boldogabb életemért.
A cselekvéssel pedig újabb rétegeket vehetünk észre ezen a bizonyos szemüvegen.
Egy részük teljesen eltüntethető, de lesz olyan is, ami egy életen át ott marad.
Megtanulhatunk ezzel együtt élni, egyre kevesebb fájdalom nélkül.
Hogy hogyan?
Csakis úgy, ha minél több érzésünket, személyiségrészünket megismerjük, elfogadjuk és integráljuk. Azokat is, amelyek (eleinte) félelmetesek, elfogadhatatlanok számunkra.
Ha elég volt végre a szenvedésből és összegyűjtötted a bátorságod, a kíváncsiságod, ki is vagy Te valójában, milyen tudattalan és tudatos események formálták és formálják ma is a személyiséged, itt egy lehetőség arra, hogy megtaláld Saját Utad Boldogságod alapjaihoz.
Én itt vagyok és VÁR-LAK!
